2010. május 4., kedd

És a mai nap

Szóval nem jól ébredtem negyed 7kor (azért ekkor, mert hajat kellett vasalni, nameg mert tegnap nem tanultam szervetlent). Hát nem mondhatnám, hogy a mai prepi valami jó volt. Látszott, hogy fáradt voltam. Még Donáttal is kedves voltam... Nameg ő is velem, hogy le tudja lesni az én prepimet... Pedig régebben még kedveltem is a srácot, párszor beszélgettünk matekgyak előtt.
Szóval (trisz(pentán-2,4-dionáto)-vas(III)) komplexet kellett előállítani (becenevén vas(III)-acetilacetonát). A FeCl3-al jól összekentem a köpenyem, feloldottam kutyultam beleraktam összekutyultam. Csúnya hányásos paradicsomlészínű trutty lett belőle, amit jegelni kellett. És akkor jól kiválnak belőle a kristályok... Márha lehetne látni bármit a truttyban... De erre másfél-két órát kellett várni, addig halálra untam magam. Aztán persze mindenki az utolsó percekben akarta leszűrni a truttyát az egy darab G3as üvegszűrőn, de legalább kijött valami. Olyan vizes krétaporszerű cucc. Legalább ezzel megvagyunk, bár a jövő órán még tisztítani kellesz.
A kedves prepinek hála elkéstem matek előadásról, úgyhogy sutyiban ettem meg a túrós taréjomat. De legalább finom volt. Hú, meg is eszem a csokis-túrós péksütimet!!! :D
Matek után volt közgázóra is. Nagy nehezen megtaláltuk a termet (mert az óra most egy másik épületben volt vmi rendezvény miatt). Szerencsére most csak egy órát tartott a tanár, és utána még fagyizni is elmentünk Annával! :) Kezd megijeszteni a csaj, egyszerre gondoltunk ugyanarra...:P
Miután hazajöttem, másoltam közgét, írtam jegyzőkönyvet, mostmeg megyek is enni!
Pusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése