Boldog szülinapot Boi és Tike!!!!!!
Na szóval. Az egész ünneplősdi úgy kezdődött, hogy kimentünk Tapolcára, hogy majd onnan sokat sétálva eljutunk Diósgyőrbe. De aztán kicsit ottragadtunk Tapolcán, merthogy boboztunk. Még én is! Pedig rémisztősös volt ám picit, de azért nagyon fun volt. Dani kezelte a féket, ami azt eredményezte, hogy gyorsan mentünk, én meg azt visítottam végig, hogy "fékezz!!!". Néha fékezett is. Csak ennek köszönheti, hogy nem nyomtam bele a bokájába a körmömet (merthogy a kapaszkodót nem értem el, ezért a lábába kapaszkodtam). Az út végén kicsit meg is gyepáltuk egymást, mikoris én a fékezéstől hátra dőltem, ő meg férfiasságát védve elengedte a féket. Erre a bob egy nagy rándulással megállt, én méginkább hátraestem, ő meg cserébe megrúgta a lábszáramat. Szeretjük mi egymást amúgy! :)
Bobozás után elmentünk a büfésorra, ahol páran ettek mindenféle finomságot. Én is ettem volna fagyit, de a fahéjas csigám után már nem fért a pociba.
Ezután jól megbeszéltük, hogy elindulunk a tervezett túrára. De aztán Dani mondta, hogy neki nincs kedve a napon aszalódni, uh. ő nem menne... Én meg hát lusta vagyok, így maradtam vele. :)
Elköszöntünk a többiektől, majd felszálltunk az első buszra, és eljöttünk hozzánk. Itt összeszedtem a cuccomat, meg elvoltunk kicsit, aztán a 12-essel, ami most először jó volt eljutni valahová, elmentünk dvd-t kölcsönözni. És láttunk olyan helyet, ahol még nem jártunk. Na majd eccer. Ezután elmentünk Daniékhoz, ott megnéztünk a rosszabbik filmet, aztán zuhanyoztunk, megágyaztunk, és éjfélkor már el is kezdtük nézni a vígjátékot. Na az egy jó film volt! :D Fél 2 után már aludtunk is...
Tegnap részemről kicsit kómásan ellátogattunk Alsózsolcára Esztihez, ahol nagy szülinapos csajbuli volt. Még Noémi is befutott, Papp Reni visz sajna nem ért rá :( Volt finom saslik, meg káposztasaláta, amit Boival jól megdézsmáltunk, meg Jungle Speed. Még mindig veszélyes egy játék. Szaszy vagy kétszer is kitörte a kezemet. :D
Az 5ös busszal aztán jöttünk haza, ahol jól szétváltunk, és mindenki ment haza.
Na de most lépek is, mert indulunk vásárolni. Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése